Ez a fa a szilfa családhoz tartozik, Európában, Skandináviában, a Krímben, a Kaukázusban és Angliában nő. 25 méter magasra nő, és körülbelül 300 évig élhet. 1,5 méter átmérőjű, egyenes törzsű, sima, sötétbarna kéreg borítja. Márciustól áprilisig virágzik, még a levelek kinyílása előtt, kicsi, le nem írt virágokban, lila porzóval. A gyümölcsök május-júniusban érnek, és lekerekített oroszlánhalaknak néznek ki, közepükben dióval. A szilfa minden évben meghozza gyümölcsét, hét éves korától kezdve. Fagyálló, és -28 fokig képes ellenállni a fagyoknak. A fa erőteljes gyökérrendszerrel rendelkezik, meglehetősen gyorsan növekszik: egy év alatt 50 cm magas és legfeljebb 30 cm széles.
Történelmi háttér
A sima szil nevét a kelta "szil" -ből hozták létre, ami jelentése szil. Oroszországban ezt a szót "hajlékony rúdként" értelmezték, és ennek a fának a fáját szekerek és szánkók gyártására használták fel. A szilfa rugalmasságát felhasználva őseink jó építőanyagként használták, és fegyvereket is készítettek. Ezt a fát használták háztartási eszközök készítéséhez: íveket, aknákat, kötőtűket és még sok mást.
A fa kérgét a bőr barnulására használták, ennek a fa háncsának pedig a héját. A leveleket és a fiatal hajtásokat etették az állatállománynak.
Tenyésztés és gondozás
A sima szil szilárd szaporodása elsősorban magvakkal, esetenként a belőle származó hajtásokkal történik. A magok 2 évig hermetikusan lezárt edényben tárolhatók, és nem veszítik el csírázásukat. A magokat 1-2 hétig érés után azonnal vetjük. Ebben az esetben előzetes előkészítésre nincs szükség. 20-30 cm magasságú sorokban vetik őket, földdel borítják és bőségesen öntözik. A szilfa igénytelen a körülményekre nézve, és könnyen tolerálja a felesleges nedvességet és annak hiányát. Növekedhet árnyékban, de jó megvilágítás mellett jobban boldogul.
Az ültetést követő első hetekben a vetett magokat bőségesen meg kell öntözni, és meleg időben filmmel borítják, amíg az első hajtások megjelennek. A szilfa telepítésekor figyelembe kell venni, hogy gyorsan növekszik, és hamarosan más fényszerető növényeket árnyékol be koronájával. Észrevették, hogy a sima szil szilárdan nyomja a szőlőt. Ebben a tekintetben figyelembe kell venni az egymás iránti intoleranciájukat, és el kell ültetniük egymástól.
A szilfás betegségek
Kéregbogarak segítségével ennek a fának a holland betegségét terjesztik. Alapja az Ophiostoma ulmi gomba, és megtámadja a gyenge fákat. Sérülés esetén a növény néhány hét alatt meghalhat, vagy az évek során megsérülhet.
A holland betegséget az ágak gyors kiszáradása jellemzi. Az ilyen ágakon a levelek vagy egyáltalán nem virágoznak, vagy nagyon kevés van belőlük. Ha ezzel a betegséggel fertőzött, a fa általában meghal, és nem menthető meg. Alapvetően ez a betegség nagyon nedves talajon halad.
Farmakológiai tulajdonságok és felhasználás az orvostudományban
A sima szilfa összehúzó, vizelethajtó, gyulladáscsökkentő és antibakteriális anyagokat tartalmaz.
A hagyományos orvoslás e fa kérgének főzeteit használja a hólyag gyulladásának, a kötőszövetek gyulladásának és az ödéma kezelésére. Ezenkívül különféle bőrbetegségek, valamint az emésztőrendszer betegségei, hasmenés ellen használták. A szilfalevelek főzetét kólika kezelésére, hosszú ideig nem gyógyuló sebek gyógyítására használták.
Láz és megfázás esetén a szilfa kéreg kivonatai, nyírfa rügyek és fűz hozzáadásával segítenek. Ez az infúzió sok nyálkát (a sejtek szekréciójának terméke) és tanninokat tartalmaz, amelyek égési sérülések és dermatitis esetén jótékonyan hatnak az emberi testre.
Gyógyászati alapanyagként a sima szilfa kérgét és leveleit betakarítják. A kérget tavasszal, a nedv folyásakor, a leveleket pedig júniusban, száraz időben szedik be. Általában a kivágásra tervezett fákat használják erre a célra. Az így elkészített anyagot közvetlen napfénytől védett helyen szárítják. 2 évig használható. Ebből a gyógyászati alapanyagból főzeteket és infúziókat készítenek.
A sima szilfa fája egyedülálló képességgel rendelkezik: magas páratartalom mellett sokáig ellenáll a rothadásnak. Ezt a funkciót széles körben alkalmazták Európában - a vízellátáshoz szükséges csöveket belülről vájt szilfa törzséből készítették. Az első London Bridge építéséhez szilfa fát használtak támaszként.
Ez a növény a korai mézes növényeknek tulajdonítható. Jó időben sok méh nektárt gyűjthet e fa közelében.
Mivel a szil szilárd gyökérrendszerrel rendelkezik, ezért védőültetvényekben használják, rögzítő ültetvényekben. Ezenkívül levelei sokkal több port tartanak vissza, mint más fák, és sikeresen elfoglalja helyét a parkok telepítésében.
Néhány általános típus
- Angol szil. Előnyben részesíti Európa déli és nyugati részét. A széles levelű, vegyes erdők szerves része, gazdag talajokon nő a folyók és tavak közelében. Nagyon fagyálló fa, legfeljebb 50 méter magas.
- Elm Androsov. Ez egy hibrid a guggolás és a bokros szilfa között. 20 méter magasra is megnő. Szereti a mérsékelten nedves talajt, de nagyon jól viseli a száraz időszakokat. Télálló.
- Gyertyános szil. Talajigénytelen, sótűrő, meglehetősen télálló fa. Sövények kialakításánál, parkok, terek és kertek kialakításánál használják.
- Vastag szil. Közép-Ázsia vad természetét részesíti előnyben. Ennek a fának sűrű, széles piramis alakú koronája van, 30 méteres törzsű. Szárazságnak ellenálló.
- Karéjos szil. A növekedés fő helye Kelet-Ázsia és a Távol-Kelet. Meglehetősen árnyéktűrő és fagyálló fa.
- Zömök szil. Megtalálható a Távol-Keleten, Transzbaikáliában, Koreában, Japánban és Észak-Mongóliában. Ez nem egy magas fa, legfeljebb 15 méter magas, és gyakran bokornak tekinthető. Jól alkalmazható új épületek, utcai telepítések, parkok és terek zöldítésére.
